Az esküvő megtervezése izgalmas, ugyanakkor óriási feladat, ezért a jó szervezés létfontosságú. Amint kitűzzük a napot, kezdjünk el gyűjteni bármit, ami inspirál, azután nekiláthatunk valóra váltani az álmot…….!
Merítsünk ihletet
Egy esküvő megszervezéséig rengeteg döntésen és még több apró elemen keresztül vezet az út – a ruha, a virágok, a torta, a menü, a dekoráció kiválasztása és így tovább. Ha világos képet alkotunk arról, mit is szeretnénk, még mielőtt belefognánk a megvalósításba, elkerülhetjük, hogy a végeredmény elhamarkodottnak vagy elkapkodottnak tűnjön.
Vagyis a tervezésre fordított idő sosem vész kárba. Ha szeretnénk, hogy az álmunk valóra váljon, fontos, hogy hónapokkal a nagy nap előtt gondolatban és tettekben is belefogjunk a munkába.
Ez nem jelenti azt, hogy az elegáns esküvők szükségszerűen körülményesek és drágák. Éppen ellenkezőleg. Ha családias, vidéki esküvőre készülünk, cserépkorsóból kihajló vadvirágokból fantasztikus asztaldíszek készülhetnek. Ám még ez a rusztikus, egyszerűnek tűnő látvány is gondos tervezést igényel, egészen az utolsó kis vendégváró ajándékig (köszönetajándék), ha azt szeretnénk, hogy sikere legyen. Ha korán kezdjük a tervezést, bőven lesz időnk kipróbálni a különböző variációkat, és persze vásárolni is. A másik előnye, hogy könnyedén újra kezdhetünk mindent, ha nem úgy működik, ahogy elképzeltük.
Egyik legjobb módja annak, hogy elindítsuk a folyamatot, hogy összegyűjtünk mindent, ami megtestesít valamit abból a látványból, amelyre törekszünk. Előfordulhat, hogy gyűjteményünk magazinok képeiből, anyagdarabkákból, színtáblázatokból, szalagokból, virágokból, esetleg inspiráló szavakból vagy mondatokból fog állni. Nagyon jó megoldás lehet, ha hangulat táblát készítünk, valahogy úgy, ahogyan a divattervezők is dolgoznak. Feltűzve rá az ötletforrásokat, hogy szembetűnő helyen legyenek, és megfigyelhessük, mi mivel illik össze, mielőtt meghoznánk a végső döntést. Ezzel a módszerrel hatékony módon válogathatunk ötleteinkből, és megfigyelhetjük, melyek azok a dolgok, amelyek illenek egymáshoz, és melyek azok, amelyek nem.
A fogadás helyszínének a kiválasztása rendkívül fontos és korai döntés lesz. Bizonyosnak kell lennünk, hogy a stílus, amelyet követni szeretnénk, könnyedén illeszkedik majd a környezethez. A siker titka, hogy mindig a helyszínnel együtt kell dolgozni, sohasem ellene.
Végül pedig ne feledjük, bármilyen bonyolult feladatot ró is ránk az esküvőnk megszervezése, mindenképpen örömteli tevékenységnek, nem pedig tehernek kell lennie. Persze előfordul, hogy annyira szoros az időbeosztásunk, vagy hivatásunk miatt, kell sokszor utazgatnunk, ezért nem tudunk elég időt szánni a szervezésre, ekkor forduljunk bizalommal szakemberhez. Egy jó szervző mindenben a segítségünkre lehet. Tervezzük meg élvezettel ezt az életre szóló eseményt, és sose veszítsük szem elől a lényeget – ez az ünnepség egy szerelemmel teli kapcsolat megpecsételése, és életünk új fejezetének kezdete.
Kép forrása: Pinterest
Forrás: Margaret Caselton